„A techbuborék belsejéből írok nektek, hogy tudassam veletek: az állásaitokra vadászunk” – írta egy tavalyi cikkében.
Yang szerint a robotizáció és a mesterséges intelligencia munkahelyek millióinak felszámolásához vezet majd.
Azt állítja, 2000 óta már négymillió állás szűnt meg Amerika-szerte a technológiai fejlődés nyomán, az áldozatok fele pedig nem tért vissza a munkaerőpiacra. Az elkövetkező 12 évben pedig minden harmadik amerikainak szembe kell majd néznie munkahelye elvesztésének rémével. Mindehhez azt is vegyük hozzá, hogy az amerikai foglalkoztatottsági ráta már jelenleg is több évtizedes mélyponton van, El Salvador és Ukrajna szintjén.
Az Iowa 80, a világ legnagyobb teherautós pihenője. Mi lesz velük?
„Egyedül az önvezető autók képesek lesznek destabilizálni a társadalmat” – hangsúlyozza Yang. Huszonkilenc államban a teherautóvezetés a legnépszerűbb szakma, de az elnökjelölt úgy jósolja,
néhány év leforgása alatt sofőrök milliói fognak utcára kerülni.
94%-uk férfi, túlnyomó részük csupán középiskolai végzettséggel rendelkezik. És akkor még nem beszéltünk a bolti eladókról, a call-centerek, a gyorséttermek, a biztosítási és könyvelőcégek alkalmazottjairól. Az átképzés önmagában nem segít a helyzeten, az alapjövedelem hiányában véres lázongások fognak kirobbanni, ahogy azt már az első ipari forradalom során is láttuk – érvel Yang.
Egyes elbocsátott kamionvezetők kétségbeesésükben halálra isszák vagy túladagolják magukat, de akadnak majd, akik „keresztben állnak a járgányukkal az autópályán, előkapják a fegyverüket, sokan közülük ugyanis megjárták a hadsereget, és azt mondják: addig nem állok el innen, amíg vissza nem kapom az állásomat” – jelentette ki Joe Rogannél.
A társadalmi összeomlást vetíti előre az is szerinte, hogy az amerikaiak várható élettartalma a spanyolnátha-járvány, vagyis száz év óta először csökkent az opioidkrízis, a drogfüggőség, a rekordszinteket döntögető öngyilkosságok miatt. Yang külön hangsúlyozza, hogy
a válság a fehér lakosságot sújtja a legélesebben,
az államok felében több fehér hal meg, mint amennyi születik. A „visszaszoruló, bizonytalan” fehér többség identitásválságát sem hagyja figyelmen kívül: a Kínával kibontakozó hidegháború miatt a tömegek bűnbakként kezelhetik majd az ázsiaiakat, az sem zárható ki, hogy őrültek tömeggyilkosságokat követnek majd el ellenük.